Magyarság

Teljesen magyar nyelven oktató óvodát építenek Szabadkán

Az óvoda felépítése a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében valósul meg.

2020.06.16 20:00MTI

Száz gyerek befogadására alkalmas, teljesen magyar nyelven oktató óvodát építenek Szabadkán, az alapkövet kedden helyezték el a magyar határhoz közeli vajdasági városban.

Az intézményben három óvodai és két bölcsődei csoport kap helyet várhatóan már jövőre. Az intézmény az Újvidéki Egyetem Szabadkán működő Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának gyakorlóóvodája is lesz.

Az óvoda felépítése a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében valósul meg. Az utóbbi három évben Budapest a Vajdaságban csaknem egymilliárd forintot fordított óvodafejlesztésre. Ebből az összegből létrejött hat óvodai szórványközpont, felújítottak és működtetnek három szórványóvodát, körülbelül 50 intézmény kapott egyszeri támogatást, emellett pedig minden magyar óvodai csoport kapott magyar jellegű játszósarkot, és a legtöbb helyen EU-konform játszóteret is építettek.

Azokon a helyeken, ahol a gyerekek nem tudtak eljutni az óvodába, kisbuszokat vásároltak, hogy azzal szállítsák őket, és ezzel is elősegítsék a magyar nyelvű csoportok fennmaradását. A fejlesztéseknek köszönhetően több mint száz új óvodai férőhely jött létre.

A szabadkai magyar óvoda keddi alapkőletételénél Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke rámutatott: "ha vannak olyan emberek, akik hisznek a jövőben, akkor lesz is jövő". Mint mondta, "Magyarországnak ma olyan nemzeti kormánya van, amely az egész Kárpát-medencében a magyar közösségek, a magyar családok mögött áll, és támogatja azokat, hogy gyermeket vállaljanak, jövőt építsenek szülőföldjükön." Hozzátette, hogy Szerbiában a Vajdasági Magyar Szövetség az a politikai erő, amely úgyszintén a magyar közösségek és a magyar családok mögött áll és erősíti azokat.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy "a vajdasági magyar közösség egymásba kapaszkodva erőteljes kísérletet tesz annak érdekében, hogy megváltoztassa a saját sorsát (.), mindez pedig csak úgy lehetséges, hogy Magyarországnak olyan nemzeti kormánya van, mint amilyen az utóbbi tíz évben volt".

Rámutatott: a magyar kormány támogatása teszi lehetővé azt, "hogy a szülőföldünkön magyarként boldoguljunk, hogy megfordítsuk a sorsunk kerekét, hogy ne csak büszkék legyünk a nemzethez tartozásunkra, hanem megmutassuk, hogy ez a büszkeség mivel, mennyivel és hogyan jelent többet".

Szabadkán eddig nem volt teljesen magyar nyelvű óvoda, az iskoláskor előtti intézményekben magyar, szerb vagy vegyes csoportok indultak. A Vackor jövőre készülhet el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.