Kalapáccsal akarta meggyilkolni a feleségét egy székesfehérvári férfi

Vágólapra másolva!
Egy székesfehérvári férfi úgy akartam meggyilkolni a 78 éves feleségét, hogy egy kalapáccsal többször fejen ütötte. A bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.
Vágólapra másolva!

A házaspár június 13-an veszett össze az otthonukban, majd a férfi egy kalapáccsal többször fejen ütötte az asszonyt.

A feleségnek eltört az orr- és arccsontja, valamint a jobb keze is több helyen.

Az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt javasolta a férfi bűnügyi felügyeletét. Mivel a tettéért akár élete végéig is börtönbe kerülhet, ezért

fennáll annak a veszélye, hogy szabadon hagyása esetén elszökne, vagy újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság az ügyészség javaslatával megegyezően elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, valamint nyomkövetőt is kell hordania.