Újraindul a magyar filmgyártás: forog az Átjáróház

Átjáróház
Vágólapra másolva!
Június 15-én újraindult a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt romantikus fantasy vígjáték, az Átjáróház forgatása. A Madarász Isti rendezésében Veres Attila forgatókönyvéből készülő látványos produkció stábja szerencsés helyzetben várta az újraindulást: már dobozban vannak a stúdióban, speciális díszletben és filmtechnikával, nagy statisztériával rögzített felvételek. Mostantól egy hónapon át a külső helyszíneken játszódó jeleneteket forgatják az alkotók. Az Átjáróház a tervek szerint 2021. első negyedévében kerül a hazai mozikba, a bemutató nem csúszik.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

– hangsúlyozta Muhi András, az Átjáróház vezető producere, aki a stábbal együtt az utóbbi hetekben az előttük álló időszak feszített forgatási ütemtervének előkészítése mellett, gondot fordított a biztonságos munkakörülmények kidolgozására is. A Nemzeti Filmintézet ajánlásait figyelembe véve rendszeresen tesztelik a stábtagokat, csak a feltétlenül szükséges számú alkotócsapat tartózkodását engedik a felvételek helyszínén, mindenki számára biztosítanak védőfelszerelést, és folyamatosan ellenőrzik a higiéniai szabályok betartását.

Az Átjáróház stábja a következő egy hónapban a film fennmaradt jeleneteit számos külső helyszínen fogja felvenni, köztük a Farkasréti temetőben, a Kelenföldi Erőműben, valamint a fővároshoz közeli Tárnoki Kőfejtőben. A forgatást követően kezdődhet a közel félévig tartó utómunka, ami során a filmbeli trükköket, látványelemeket véglegesítik.

Madarász Isti második mozifilmje a Nemzeti Filmintézet 480 millió forintos támogatásával készül

Muhi András vezető producer, Ferenczy Gábor producer közreműködésével, Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János, Kútvölgyi Erzsébet főszereplésével.

Az Átjáróház az InterCom forgalmazásában a tervek szerint 2021. első negyedévében lesz látható a hazai mozikban.