Bűnügy
Sírrablókra csaptak le Budapesten - videó
Kriptákba is megpróbáltak betörni, mert úgy tudták, hogy ott ékszerek vannak. A XIV. kerületi rendőrök betörésekkel és autófeltörésekkel gyanúsítják a férfiakat.
2020.12.11 07:51ma.huEgy zuglói áruház mélygarázsában elkövetett autófeltörések felderítése során jutottak négy gyanúsítottig a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói. Az eljárás adatai szerint egy 2020 nyarán autókat feltörő férfi és társai a nagyobb zsákmány reményében ősszel már lakásbetöréssel próbálkoztak a XVIII. kerületben, de a házba nem sikerült bejutniuk. December 1-jén egy Komárom-Esztergom megyei, nyolc nappal később egy Pest megyei temetőben próbáltak feltörni egy-egy kriptát, mert úgy tudták, hogy az elhunytak mellé ékszereket is temettek. A sírboltok vastag ajtói és falai azonban itt is kifogtak rajtuk.
A rendőrök december 9-én késő délután a fővárosban fogták el az 58 éves B. Józsefet, a 67 éves M. Gyulát és az 51 éves Sz. Józsefet, akik épp a sikertelen temetőlátogatásból tartottak hazafelé. Negyedik társukat, aki az eljárás adatai szerint a korábbi autófeltörésekben vett részt, december 10-én fogták el a zuglói rendőrök.
A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság lopás, illetve lopás kísérletének megalapozott gyanújával mind a négy férfit őrizetbe vette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06